Foglalás
Bezár

Hotel története 2.

Berta háza: A noszvaji De la Motte kastélyt 1869-ben az Almássy-örökösöktől Steinhauser István vásárolta meg, és hozományul Berta nevű leányának adta. Steinhauser Berta feleségül ment Gallasy Gyula tábornokhoz, ezzel indult a noszvaji birtok tulajdonképpeni virágzása. A családi lakhely, a kastély mellett a falu külterületén (még valószínűleg az Almássy család) elkezdett építeni egy új rezidenciát. A kúria először Alsó-Major, később úrnője után a Berta-major vagy Bertaháza nevet viselte.

Gallasy utazásai



Gallasy Gyula sokat utazott, világot látott emberként utazásai emlékét otthonában is felidézte. A külhonban tanult érdekességeket kamatoztatta uradalmi birtokán, magával hozta többek között a fürdőzés, a meditáció és a különleges japán wellness – Zen Spa – élményt is. A birtokon kis tavat hozott létre híddal és fürdőházzal, mely valószínűleg az Oxigén Family Hotel jelenlegi Zen Spa-jának területén állt. A majorsághoz a termékeny földeknek, Noszvaj csodás adottságainak és Gallasy hozzáértő igazgatásának köszönhetően gazdagon termő birtok tartozott, melyet fia igazgatott később. A korán megözvegyült Berta asszony hosszú életét a Gallasy-kúria falai között, és a hatalmas birtok növényei között töltötte. A családi legenda szerint zöld növényeit a birtok egész területén nagy szeretettel gondozta, körbesétálta esténként az épületet, beszélgetett a bokrokkal és fákkal, megszedte kedvenc virágait. Gondoskodásától és szeretetétől a növények élettel teltek meg és a természet zöldellően megfiatalodott.

Uradalmi pincészet és szőlőbirtok



Noszvajon és környékén a termékeny dombok napsütötte lankáin hosszú évszázadok óta termesztenek szőlőt és bort. Az egri borvidék méltán ékessége kis hazánk csillagainak, a híres egri bikavér és fehér párja, az egri csillag messze földre viszik a jó magyar bor hírét. A régi Berta-majorral majdnem szemben helyezkedik el az egykori uradalmi pincészet, amelyben napjainkban családi vállalkozás működik. A Thummerer család 1984. óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászattal, a 2000, később 4000 m2-es pincerendszert több ízben is kibővítve. Minőségi boraik kereskedelmi forgalomban is kaphatók, de a mai napig tartanak tradicionális kemencés ételekkel bővített borkóstolókat.

Napjainkban



A De la Motte kastély sorsa is hányatott volt a XX. században, háborús esztendők után 1956-57-ben az elhanyagolt, megviselt épületet tatarozták és üdülő céljára rendezték be. Ekkor sor került a közel kétszáz éves freskók restaurálására, amik az addig mécsessel, gyertyával történt világítás miatt erősen rongálódtak, kormozottak voltak. De az épület nem célszerű használata és a beázás is óriási károkat okozott a parkettában, freskókban egyaránt. Ma mint kastélymúzeum látogatható, a mellette lévő oktatási központ pedig Tündérkert Hotel néven üzemel.

A Berta-major berendezése, és a sok száz kötetes könyvtár jó része elpusztult 1944-ben. Az épületet 1947-ben vették el a Gallasy-örökösöktől. 1953-ban leégett, 1956-ban pedig a Kisiparosok Országos Szövetsége megszerezte, és üdülőnek rendezte be, valamivel később Fenyves Hotel nevű szálláshely működött az épületben. A legutóbbi átalakítások után, 2012 júniusától négycsillagos gyermek-, és bababarát wellness hotel várja a pihenni vágyó családokat számos felejthetetlen élménnyel, kültéri és beltéri programokkal.

Több információ az alábbi, online is elérhető kiadványokban található:

A “Száz magyar falu könyvesháza” sorozatban megjelent Noszvaj monográfiában, amely online is olvasható:

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Noszvaj/index.htm

A Szaktudás Kiadóház Zrt. „Az Illuzionista” című kiadványéban, amely a Tündérkert Hotel recepcióján megvásárolható.

https://delamottekastely.hu/a-kastelyrol/az-illuzionista

Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy azonnal, az elsők között értesüljön kedvezményes ajánlatainkról!